Új év, új kezdet (na persze), buzgalom a megújításra és a megújulásra. A megoldás egyértelmű: kell egy kutya. Ezt gondolom sokaknak nem kell bemutatnom, ahogy a hamar bekövetkező "úr isten, mibe kevertem magam" érzést sem. Na de kezdjük az elejétől.

  Adott először is Gazdi. Gazdi esetünkben egy kissé labilis, kissé megtört, de nagy terveket szövő humán képződmény. Kutyák terén nem kezdő, legjobb barátja sajnos a ronda 2014 ronda novemberének egy még rondább napján nem vágtatott többé a tér gyepén. Ez a gyötrelem sem kíván sok kifejtést.
Gazdinak van egy barátja is, akinek a jelenléte szerencsésen megosztja a Kraken energiáit, és tartja a lelket Gazdiban.  
  Továbbá itt van még Cica. Cica igazi neve Első, avagy Purrogó Kurewa James Edward, de ezt a nevet sem teljes hosszában, sem kényelmes rövidülésben nem használja senki. Csak Cica. Cica egy óriási, önérzetes, kegyetlen karmú ex-kandúr, aki tudja mit akar, és ha azt nem tudja megszerezni, hát megpróbálja halkabban. Rendkívül sikeres stratégia ez ami azt illeti, így sikerült egyszer bepusztítania fél kiló csirkemellet, aminek a végeredménye a ház humánjai között egy háromnapos vita lett, hogy ki ette meg az egész ebédet és nem hagyott a másiknak. 
  Csak hogy ne legyen unalmas a sok emlős egy fedél alatt, itt van még Turbék, az odaadó és rendkívül életvidám kacagógerle. Mindenki között ez a kis hölgy a legjobb társaság, ezt bizton állíthatom. Megtörhetetlen jókedvvel és játékossággal fogad mindenkit, és azonnal elbűvöli azt aki csak ráveti a szemét. Szerencsére ez a nyitottság nem gátolja abban hogy kiálljon magáért. Talán ezért is élte túl egészen idáig. Talált madárka, egy irdatlan seb volt a hátán, pont a két szárnya között. Azóta megerősödött, és bármikor rendre utasítja Cicát is.

  Na de most jön az, aki felborított mindent, amit eddig Gazdi rendnek nevezett, és akinek ezt a blogot kisebb-nagyobb részben szentelte:

Duncan

  Hát milyen is egy kölyökkutya? Aranyos, puha, szófogadó, kedves, jámbor, és soha nem csinál semmi rosszat, hiszen olyan tündérbögyörő. Hát nem hangzik idillien? Nos, ezt már az első napon el lehet felejteni. A kiskutya rág, de olyan tűfogsorral amit egy denevér megirigyelne, macskaalmot zabál, pisil-kakil mindenhova ahova nem kéne, hiába rakod tele a lakást pelussal, hogy hejj de könnyedén oda fog majd szokni. Szétszed, elemez, és mindennek tetejébe akkora férgeket ürít, hogy az ember azt hiszi belső szervek helyett is parazitagombolyagokkal van kibélelve. Tehát rossz. Égetnivalóan rossz. És miután a nap folyamán többedjére, éppen hajnali kettőkor rohangálsz a segge után egy pelussal tök pucéran a hideg lakásban hogy oda helyezze el a spagettiszörnyet, na akkor már erősen dörömböl a halánték mögött az ominózus érzés: " úr isten, mibe kevertem magam". 
Aztán rád néz. És csillog a kis kétfelé néző bandzsa szeme. És ad pacsit. És hozzád bújik. És jó illata van a füle tövében és a tappancsán. És egy hatalmas, megfáradt szusszanással már alszik is az öledben úgy kiterítve magát, ahogy csak az teszi aki teljesen megbízik a hatalmas, óriási, magas, parancsolgatós, idegen nyelven hablatyoló barátjában. Akkor Gazdi megnyugszik és azt mondja, igen, ez kellett nekem.